Neveleki Alkotópályázat 2022

Neveleken lenni jó! témában alkotópályázatot hirdet a Neveleki Szomszédok Egyesület

Nem csak nevelekieknek és nem csak gyerekeknek!

A kicsik festhetnek, rajzolhatnak, a nagyobbak (akár felnőttek is) fotózhatnak, sőt írhatnak is arról, hogy mi az amiért Neveleken lenni jó, mit látnak szépnek Neveleken.

Olyan is jelentkezhet, aki nem él Neveleken, de szívesen sétál, biciklizik errefelé, vagy ha eddig még nem tette, akkor itt az ideje! Sőt, régi történeteket, fotókat is szívesen veszünk a felnőttektől!

Fess, rajzolj, alkoss bármivel, vagy írj!
A lényeg, hogy mutasd meg, fejezd ki, miért jó Neveleken lenni!

Nyeremények

Kategóriánként az első három helyezett díjazva lesz, melyekről folyamatosan tájékozást adunk, és november 6-án a Pacsi Park megnyitó ünnepségén adjuk át. A nyertes művek a Pacsi Parkban bemutatásra kerülnek!

Kérdés esetén: pacsipark@nevelek.hu

Pályázati kiírás

Pályázat célja:

Nevelek értékeit, szépségeit megmutatni a Neveleken élő, és Neveleket ismerő emberek alkotásain keresztül.

Korcsoportok:

A pályázatra nevezni négy korosztályban lehet, alkotóként maximum 2 művel, maximum A3-as méretben.

  1. Óvodás korosztály: bármilyen technikával elkészített (színes ceruza, aquarell ceruza, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték, stb.)/alkotás;
  2. Kisiskolás (6-10 éves): bármilyen technikával elkészített (színes ceruza, aquarell ceruza, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték, stb.)/alkotás;
  3. Iskolás (11-14 éves): bármilyen technikával elkészített (színes ceruza, aquarell ceruza, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték, stb.)/alkotás;
  4. 14+ kategóriában pedig rajz, fotó, vers vagy novella alkotásokat is várunk. Az írások terjedelme maximum 1 db A4-es oldal.

A pályaműveket név nélkül, jeligével kérjük beküldeni, a korosztály megjelölésével. A pályamű mellé kérjük egy lezárt borítékban mellékelni a pályázó adatait: név, kor, cím telefon, email – kívülről a jeligével megjelölve.

A pályaművek beküldési határideje: 2022.10.28., online: 2022.10. 31.

Személyes leadás helye: Felsőgödi könyvtár vagy az Őszapó u. 124. postaláda.

Online is leadhatod, ezen a linken:https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScZhe-eMa-VkFzxC-nsWYzAQNzxHEL_gj3IxO96ZNtwu-RhBg/viewform

Pályázat benyújtására a zsűri tagokon kívül mindenki jogosult.
Nyereményekről folyamatos tájékoztatás közösségi oldalukon kerül megjelenítésre.

Eredményhirdetés: 2022 november 6. vasárnap, Pacsi Park

Minden pályázó, pályázatának benyújtásával hozzájárul, hogy pályázati anyagát a Neveleki Szomszédok Egyesület közösségi oldalain és honlapján a pályázó nevének megjelenítése mellett felhasználja. Pályaműveket vissza nem adunk. Pályázatokat csak a fenti szabályok betartásával fogadunk el. A névvel megjelölt pályamunkák automatikusan kiesnek a versenyből, ezért kérjük a jeligés megjelölésére különösen figyeljünk!

A pályázó, ill. törvényes képviselője a pályázaton való részvétellel hozzájárulását adja, hogy személyes adatait a szervezők a pályázat lebonyolítása céljából a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek megfelelően kezeljék, azt díjmentesen és jogszerűen felhasználják, és a lebonyolítás, illetve a nyeremény felhasználása érdekében azt harmadik félnek e célból átadják. A pályázó, ill. törvényes képviselője a pályázaton való részvétellel hozzájárulását adja, hogy a nyertes nevét, életkorát, lakóhelye városának nevét, alkotása címét és a nyertesség tényét az ajándék megjelölése mellett a szervező internetes honlapjain és közösségi oldalain nyilvánosságra hozzák.

A pályázat szervezői fenntartják a jogot, hogy előzetes bejelentés nélkül módosítsák a pályázat feltételeit, nyereményeit, illetve a lebonyolítás menetét, határidejét.

A pályázat szervezője a Neveleki Szomszédok Egyesület.

Támogatóink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük